Mint elhagyott és fájó lelkű asszonyt, megszólít téged az Úr, és mint ifjú menyasszonynak, ha megvetett volt is, ezt mondja Istened: Magadra hagytalak néhány pillanatra, de nagy irgalommal ismét összegyűjtelek. Túláradó haragomban egy pillanatra elrejtettem előled arcomat, de örök hűséggel irgalmazok neked – mondja megváltó Urad. (Ézsaiás 54:6-8.)
Isten a szeretet. Vagy a szeretet az isten? Ennek a dilemmáját láttuk már Ábrahám történetéből fiával, Izsákkal kapcsolatban. Ma Izsák fiával, Jákóbbal, és a szerelemmel kapcsolatban van előttünk ugyan ez a dilemma. A Bibliának ebben a fejezetében Jákób úgy jelenik meg a színen, mint egy romantikus hős. Hirtelen felbukkan a semmiből, dacolva a fizikai nehézségekkel és az értelmetlen szabályokkal elhengeríti az akadályokat. Ereje a szerelem ereje: első látásra beleszeret Ráhelbe, és érte mindent kész megtenni. Kiderül róla, hogy nem is idegen, csak távoli rokon, akitől ezért nem is kell félni. Hősiesen vár és küzd az imádott hölgyért- s az idő, mint az álom repül a szerelmes számára. Vevők vagyunk az ilyen érzelmes történetekre és mind drukkolunk neki,- hogy legalább neki- sikerüljön, és boldogan éljenek, amíg meg nem halnak.
De ennek a történetnek nem ez az egyetlen olvasta, van egy földhözragadt, anyagias változata is. Jákób házasság szerzése ugyanis kísértetiesen hasonlít arra, ahogy apja rátalált a párjára. Akkor is Lábánhoz érkeztek a kérők, a család másik ágához, és akkor testvérét, Rebekát házasította ki. Az ilyen dolgokat nem felejti el az ember. Lábán ezért lelkesen szalad, hallva a hírt, hogy most lányáért, Ráhelért érkeztek a rokonok. Igaz, régen küldöttség jött, szolga, most egymaga érkezik a kérő. Akkor 10 tevével jöttek, most csak mezítláb. Mindenesetre megöleli az ifjút – de ki tudja, mennyire őszinte az ölelése? Lehet, hogy csak információt gyűjt a ruhája alatti vagyonkészletről. A rokonokat nagy becsben tartják, mégis eltelik egy hónap, és Jákób ingyen dolgozik neki. Pozitív a válasza a rajongó lánykérésre, de szavai kétértelműek, sosem mondja lánya nevét az esküvővel kapcsolatban.
Ó, ha Jákób józan lenne, ha nem a rózsaszín ködön keresztül látná a valóságot, ha azt hallaná csak meg, ami ténylegesen elhangzik és nem azt, amit szeretne! De nem ez történik. A valóság drámai. (25-26.v.)
Jákób ébredése szimbolikus: “Lea van vele”(25.v.). Nem az, akit szeret, nem az, akit kívánt, akiről álmodott, nem az, akiért annyit dolgozott, nem a szépség, hanem a csúfság. Hányan és hányan ébrednek így másnaposan, kijózanodva: „Otthagytam a családom a nagy Ő-ért, de ő is éppúgy izzad és még horkol is…” „Azt hittem, hogy engem szeret, de csak magával törődik, és kihasznál engem!” “Hogy lehettem ilyen vak?”
Könnyen hárítunk, mondván, hogy a mi korunkban már nincsenek bálványaink, hiszen nem imádunk szobrokat, és idegen isteneket. De vajon a szeretetért, azért hogy legyen kit szeressek és legyen aki engem szeret, mi-mindent áldozunk fel? A mi kultúránkban, ha van valami, aminek mindenki elsőbbséget ad, az a szeretet. „Otthagyott érte még a gyerekeit is – de hát, ha szeretik egymást?” „Elváltak-mit tehettek volna, ha már nem szeretik egymást?” A „nagy ő” mögött Isten is csak a második lehet. A szerelemért még a szeretet Istenét is félreállítjuk. Hányszor fordítjuk meg a sorrendet, hogy Isten szeretet, és lesz belőle „a szeretet az isten” bálványimádása. És erre csak azon a bizonyos másnap reggel ébredünk rá: „Lea van velem!”. „Csalódtam, fogoly vagyok. Semmivé lett a reményem, az álmom, a munkám, az ifjúságom, az életem!”
Mi történik ezután? Mit csinálsz a keserű ébredéskor? Amikor rádöbbensz, hogy nem az történt veled, amiről álmodtál? Hogy vak és süket voltál? Hogy te rontottál el mindent? Jákób rátámad Lábánra: „Mit tettél velem? Te vagy a hibás!” Olyan ismerős ez: „a másik a hibás”, „a körülmények a hibásak”. Mennyi indulat, mennyi harag, mennyi keserűség van ebbe az egy mondatba belesűrítve! De a Biblia szövege nem ad igazat Jákóbnak, nem erősíti meg abban, hogy ő csak egy szerencsétlen áldozat. Az, ami itt történik, kísértetiesen emlékeztet egy korábbi esetre Jákób múltjából. (26.v.) Lábán szavai gondosan válogatott fegyverek és mint a penge, olyan élesek. „A kisebbik testvér meg akarja előzni az elsőszülöttet? Nálunk nem szokás – veled ellentétben!” Igen, Jákób kizsarolta bátyától az elsőszülöttségi jogot, aztán becsapta apját és hazugsággal megszerezte az apai áldást, az örökséget. „Nálunk nem ez a szokás!” Nem, Jákób nem áldozat, hacsak nem saját hazugságainak és csalásának az áldozata. Semmi más nem történik vele, minthogy most visszakapja azt, amit mással tett. Mások hibáztatása nem oldja meg a helyzetet.
A szembesülés, a magam hamisságának leleplezése igen? A büntetés önkéntes viselése, a vezeklés igen? (27.v.). Azt, hogy mit oldott meg a megérdemelt büntetés- pontosabban, azt, hogy mit nem – arra Lea a keserű tanú. (28-31.v.) Szembesülés van, de feloldozás nincs ebben a történetben. Jákób összeszorított fogakkal viseli a második 7 év szolgálatot- nincs benne békesség, nincs benne megnyugvás, gyűlöli, megveti feleségét, Leát. Csaló volt, most őt csalták meg. Nincs szeretet, csak farkas törvények, harc és versengés. Jákób nem száll magába, nem törik össze, nem változik meg – megkeményedik!
Jákób ebben a történetben egyedül van Lábánnal szemben, de családjától még sem szakad el, magában hordozza őket, akiktől elmenekült: a bátyja sértett gyilkos indulatát; az apját, akinek sosem tudta kiérdemelni a szeretetét, mert az mindig a bátyjával kivételezett; és az egyetlen menedékét, az őt kényeztető anyját. Csoda, ha mindenáron bírni akarja, meg akarja szerezni az imádott lány szerelmét? Csoda, ha az egyik nőtől, a másikhoz menekül? Csoda, ha ugyan az a versengés, kivételezés, rivalizálás, féltékenység folytatódik a saját családjában, mint amiből elmenekült? Lea megaláztatásban él- Ráhel pedig izzik a féltékenységtől (30:1-2). Mindenki a szeretetre vágyik, mindenki küzd érte teljes erejéből, a maga eszközeivel, és mégis mindenki koldus marad, éhesen dideregve él összezárva a családban.
Miért alakul így ennek a családnak a sorsa? Senki ne gondolja, hogy ennek csak a bigámia az oka! Nincsen ez ma sem másként, amikor az emberek nem egyszerre, hanem időben eltolva élnek többnejűségben, a második-harmadik házasságban, esetleg megfűszerezve egy szeretővel. Nem, nem a többnejűséggel van a baj és nem is a házasság intézményével, hanem az ember szívével. Ha ez baj volt Jákób életében, akkor még inkább baj a mi nemzedékünkben. Jákób még fel tudott háborodni azon a szerepen, amit Ráhel osztott rá: (30:1-2). A mai nemzedék nem hogy elhárítaná, hanem büszkén vállalja az isten szerepét: „engem senki és semmi nem határoz meg, csak az én akaratom! Én vagyok mindennek a mércéje és bírája. Engem semmi nem állíthat meg, még a biológiai korlátokat is legyőzőm a technika segítségével!” Sok mindent el tudunk érni, de a technikai által adott lehetőségek nem változtatnak azon, hogy végtelenül magunkra maradunk és mindent csak önmagunktól és a másik embertől várunk. Éhezzük a szeretetet és az istenített szeretet mégis rabszolgákká tesz bennünket. Ha Jákób keményen dolgozott a szeretetért, akkor a mi nemzedékünk már egy egész ipart telepít a szeretet éhség, a romantikus szerelem ábrándjának kiszolgálására és fenntartására: filmek, sorozatok, zenék, regények tucatja készül futószalagon. Már külön ünnepe is van: a Valentin nap. És mindettől boldogabbak vagyunk? Jobbak ma a házasságok, egészségesebbek a családok, bölcsebben választunk ma párt magunknak? Vagy saját vágyaink és egymás foglyai maradunk, és mint a drogot úgy keressük a romantikát, az igaz szerelem pótszerét?
Jákób érzi, hogy nem tudja betölteni azt a szerepet, amit Ráhel oszt rá – és menekül ebből. De menekül Leától is, aki szintén tőle várja élete megváltását. Elég csak megnéznünk Lea gyerekei nevét, hogy lássuk, mi zajlik a szívében! (32-34.v.) Ő a gyerekei által akar megvigasztalódni, végre valaki lenni. A gyerekeken keresztül akarja megszerezni a szeretetet és magához kötni a férjét. Klasszikus manipuláció ez, és épp oly hagyományos céltévesztése az emberi szívnek, mint Jákób rajongása Ráhelért. Ha azt tesszük meg megváltónkká, ami nem az, abból csak romlás származhat mindenkire. Nem a másik ember szeretete – legyen az férj, feleség, vagy gyerek- igazolja és váltja meg életünket! Nem a vádaskodás, nem önmagunk hibáztatása vagy vezeklésünk; nem is a rivalizálás, nem a másik legyőzése vagy megszerzése váltja meg életünket – hanem az igaz Isten tisztelete!
Leában a 4. fiú születésénél valami megváltozott. (35.v.) Ez a névadás már nem a férjéről szól, nem önmaga sajnálatáról, hanem Istenről szól! Hogyan, mi hozott fordulatot Lea szívébe, gondolkodásába? Csak az, hogy Jákób beszélt neki az Úrról és az ő ígéretéről és áldásáról! A szabadságot Istentől kapja ez az asszony. Jákób hallja Isten ígéretét, hogy vele lesz, de ő nincs Istennel. Nem imádkozik, nem előtte törik össze, nem éli meg Isten szabadságát. Fogát összeszorítva harcol a szeretetért. A megígért áldás, a világ megváltása mégis a megvetett, az elutasított asszonyon keresztül érkezik. Ennek a 4. gyermeknek, Júdának a leszármazottja lesz Jézus. Nem a szerelmes feleség által, nem az első szülött által, nem a szeretet-játszma eszközein keresztül, hanem az Isten dicsőítésén és a hálaadáson át! Erről a fordulatról beszél Ézsaiás próféta könyve idézett része is. Bárcsak tudnánk Leával azonosulva kiönteni Isten előtt szívünk indulatait, keserűséget, fájdalmát! Akkor fedezzük fel mi is Isten vigasztalását. Jézus az igazi társunk, mert Isten maga a szeretet. Ne a szeretetet istenítsed. Jézust, Istent magát keresd, őt fogadd be – mert ő váltja meg életed, ő oldoz fel, ő teszi teljessé azt!
Szentendre, 2018. 10. 07.
Harmathy András
