Böjt, Nagypéntek, Húsvét

2005. március 13.
Veszelka Tamás

Böjt, Nagypéntek, Húsvét

Lekció: 2.Korintus 4. 7-16.
Textus: 2.Korintus 4. 17-18.

Imádkozzunk!

Urunk Jézus!

Köszönjük Néked ezt a csendet! Ebben a csendben szeretnénk számot vetni mindazzal, ami a szívünk mélyén kavarog. Kettős gondolat foglalkoztat most bennünket: Neked köszönjük a kincset, amit adtál! Azt a kincset, amely lehetett bennünk békességgé, szeretetté, hűséggé, tisztasággá, szentséggé, megértett igei üzenetté, alázatos kereszthordozássá. Ezeket a kincseket köszönjük most is Neked!
Másrészről azonban látjuk a “cserépedény” mulandó voltát. A cserépedényt, amely a mi testünk, amely lehet, hogy ma is fáradtan érkezett a sok munkától. Lehet, hogy ezt a cserépedény testet most is betegség gyötri, fájdalom kínozza, vagy a bűn teszi erőtlenné.
Áldassék a te neved a Tőled kapott kincsekért és kérünk, könyörülj meg cserépedény testünkön, újból emelj magadhoz minket, hogy cserépedény életünk benned most is új erőt, új tisztaságot, új szeretetet, új életet találjon. Kérünk téged, hogy most böjt napjaiban különösen taníts meg bennünket böjtben járni, Tőled engedelmességet tanulni, majd nagypéntek titkára figyelni, hogy aztán húsvét csodálatos ajándékában részesülhessünk! A te nevedben kérünk, hallgass meg minket.

Ámen

Igehirdetés

Kedves testvérek!

A múlt vasárnapi igehirdetésben hallhattuk, hogy Isten igéje egy sajátos kettősséget hordoz magában: egyszerre isteni kijelentés és emberi bizonyságtétel. Együtt a kettő! Egyszerre isteni szó, üzenet és egyszerre emberi bizonyságtétel. Ennek szép példáját hallhattuk most Pál apostol leveléből: miként hangzik egy tusakodó, küzdő, harcoló ember bizonyságtétele, ugyanakkor miként válhat Isten bennünket is erősítő kijelentésévé. Hiszen itt most az ember Pál szól, a saját harcairól és ezek a szavak mégis mennyire a mi saját harcainkról és küzdelmeinkről is szólhatnak. Benne rejlenek ezekben a sorokban az örök ember böjti élethelyzeteinek lelki tusakodásai, és benne rejlenek Krisztusunk megváltói szenvedéséről és csodálatos feltámadásáról szóló evangélium üzenetei is! Böjt, nagypéntek és húsvét üzenete szorosan kapcsolódik össze ebben a bibliai részben! Pál ugyan nem közvetlenül nagypénteki és húsvéti történeteket idéz fel, de mégis Krisztus haláláról és feltámadásáról tesz bizonyságot. Most nem Pilátusról, a töviskoronáról, a fájdalmas keresztútról szól, hanem Jézus bennünk való haláláról! A feltámadás titkát fejtegetve sem az üres sírhoz korán reggel érkező asszonyokról olvasunk, hanem Krisztus életéről, amely látható lehet a mi halandó testünkben!

Hiszem és vallom testvérek, hogy eme három esemény – böjt, nagypéntek, húsvét – mindannyiunk életében valamilyen módon jelen van. Nem csupán arról van szó, hogy a keresztyén ember évről évre böjt időszakában, majdan a nagyhét eseményeire figyelve visszaemlékezik azokra az eseményekre, amelyek Jézus földi életének legnagyobb eseményei, hanem arról, hogy mindez bennünk történik! Pál nagyon személyes megfogalmazásából ugyanis ez derül ki: “testünkben hordozzuk az Úr Jézus halálát, hogy Jézus élete is látható legyen a mi testünkben”. Sőt, így folytatja: “Mindenkor halálra adatunk a Jézusért, hogy Jézus élete is látható legyen a mi halandó testünkben”.

Jézus bennünk való halála és bennünk való élete, amelyet megelőz a böjt, a lemondás, a nélkülözés – amiről szintén ír az apostol: üldöztetünk, tiportatunk, kétségeskedünk. Úgy gondolom mindez ott munkál a mi életünkben is! Ki az közülünk, aki ne élné át ezt a hármat, élete valamely pontján, valamilyen formában?

Hiszen vannak életünknek böjti időszakai, amikor le kell mondanunk valamiről, amikor nélkülöznünk kell akár testileg, akár lelkileg, amikor megvonatik valami számunkra fontos dolog. És igen, vannak életünknek nagypénteki állomásai, amikor a halál munkálkodik bennünk és lehetnek húsvéti élményeink, mikor Isten újjáteremtő kegyeleme minket is új életre támaszt! Erre figyeljünk tehát a mai istentiszteleten!

Egy megtapasztalással kezdődik igénk üzenete, egy megtapasztalással kezdődik a böjt. Azt mondja Pál: “a mi kincsünk cserépedényben van, hogy amaz erőnek nagy volta Istené legyen és nem magunktól való”. Bármilyen furcsán hangzik, ebben az egy mondatban benne feszül életünk böjti élethelyzeteinek summája! Hiszen mit mond Pál? A mi kincsünk cserépedényben van, s ez önmagában hordozza, hogy életünknek vannak, lehetnek böjti időszakai! Miért?

Azért, mert a kincs az Istentől kapott új élet, a Tőle kapott lélek, a Tőle kapott megszentelt, megtisztított új szív. Ugyanakkor miben van ez a kincs? Cserépedényben van! Cserépedény – a mi testünk, melyben ott van az új élet csírája, ott munkál Isten Szentlelke, ez a cserépedény olyan törékeny, olyan sebezhető, sérülékeny! Ez a test meg tud betegedni, ez a test el tud fáradni, ezt testet olyan fájdalmak gyötörhetik, amely fájdalmak és terhek, sőt keresztek miatt mi egyszer-egyszer böjti élethelyzetbe jutunk! Ott van a kincs, de ott van a cserépedény, amely sebezhető, s tudjuk, hogy egyszer össze is törik, hogy majd vissza adja a pornak, amely porból vétetett!

Ezért adatnak böjti élethelyzetek! Így folytatja Pál: “mindenütt nyomorgattatunk, kétségeskedünk, üldöztetünk, tiportatunk…” – mert testben járunk. Miközben Pál és munkatársai hirdetik Isten igéjét nemcsak az épülő gyülekezeteket látják, nem csak Isten csodálatos munkáját, a megtérő lelkeket, hanem átélik a böjtöt, mert üldöztetnek, nyomorgattatnak, sőt egyszer-egyszer még kétségeskednek is, mert a cserépedény test ki van szolgáltatva! Ki van szolgáltatva az üldözésnek, a tiportatásnak, ki van szolgáltatva a betegségnek, ezen a cserépedényen néha repedések jelennek meg, melyek fájnak és gyötörnek, melyek álmatlan éjszakákat szereznek nekünk. Egyrészt ott munkál a kincs, az Isten igéje, másrész ott van a böjt, a lemondás. Volt, hogy megkövezték őket, volt, hogy kínpadra hurcolják!
Így olvassuk ezt egy helyen: “Mások megcsúfolások és megostoroztatások próbáját állták ki, bilincseket és börtönt is. Megköveztettek, kínpróbát szenvedtek, szétfűrészeltettek, kardra hányattak, juhoknak és kecskéknek bőrében bujdostak, nélkülözve, nyomorgattatva és gyötörtetve”. Hát nem böjti élethelyzet ez? Amikor meg kell állni a császár előtt és ezt mártírium követi, mártírhalál. Amikor az egyházat üldözik és tiporják, amikor megkérdőjelezik az egyház létét, annak fontosságát, hogy legyenek egyházi iskolák, intézmények �akkor valahol mi is átéljük ezt: nyomorgattatunk, kétségeskedünk, üldöztetünk.

Ezekben a böjti élethelyzetekben születhet meg bennünk is valami! Te és én, akik cserépedényben hordozzuk a kincset – lehet, hogy valami hasonlót tapasztalsz most is. Különösen most böjtben járó emberként szólíthat meg az Isten, mert böjtben megszülethet valami, amit így mond Pál: “nyomorgattatunk, de meg nem szoríttatunk, kétségeskedünk, de nem esünk kétségbe, üldöztetünk, de el nem hagytunk, tiportatunk, de el nem veszünk”. Ez a bizonyosság és hit, a böjti élethelyzethez való ilyen hozzáállás születhet meg most! Bár nyomorgattatom, de nem esem kétségbe, bár látom, hogy a testem a betegség súlya alatt roskadozik, de tudom, hogy az Istentől semmi el nem szakíthat. Tudom, hogy a cserépedény összetörik, de tudom, hogy a kincs az Övé! Ez a bizonyosság születhet meg böjtben!

Olyan szépen fejezi ki ezt egyik énekversünk: “A világ fejedelme feltámad ellene, vagy hamis tudománytól gyaláztatik neve, s egykor felderül majd az Úrnak hajnala, csak virrasztói kérdik, meddig az éjszaka. Sok bajban, küzdelemben, meghajszolt, megvetett, de szent megújulásért és békéért eped. Míg látomása egykor dicsőn beteljesül, s a győzedelmes egyház Urával egyesül”. Isten nem biztos, hogy elveszi a böjti élethelyzetet, most nem ragadja ki az apostolokat a böjti, lemondással és nélkülözéssel, kétséggel teli állapotból, de megcselekszik valamit! Amit megcselekedhet benned és bennünk, hogy miközben a cserépedény test meg-meg reped, a kincs növekedjen benned az ő Lelke által! Azért, hogy ne ess kétségbe, hogy meg ne szoríttass, hogy le ne mondj végleg a reménységről, hogy azt ne mondd, hogy tulajdonképpen mindegy, minden mindegy… hanem mondd azt, hogy “sok bajban, küzdelemben meghajszolt, megvetett, de szent megújulásért és békéért eped”. Ez történhet meg böjtben, hogy aztán átéljük nagypéntek bennünk való munkáját, mert ilyen is van!

Azt gondolom, nem mindenki éli ezt át! Ezért beszél sajátos kettősségben Pál: egyrészről magukról, másrészről a gyülekezetről. “Mindenkor testünkben hordozzuk az Úr Jézus halálát, hogy Jézus élete látható legyen a mi testünkben. Mert mi, akik élünk, mindenkor halálra adatunk a Jézusért, hogy Jézus élete látható legyen a mi halandó testünkben. Azért a halál mibennünk munkálkodik, az élet pedig tibennetek”.

Vannak olyanok, akikben a halál munkálkodik, és vannak olyanok, akikben az élet! Vannak olyanok, akik Pálhoz hasonlóan átélik, hogy Krisztus halála titokzatos módon bennük munkál és vannak olyanok – a gyülekezet – , akik átélik, hogy ennek kapcsán Isten az életet munkálja bennük. Bennünk a halál – mondja Pál -, bennetek az élet! Úgy gondolom testvérek, hogy közöttünk is vannak olyanok, akikben a halál munkálkodik, mert van ilyen! És van olyan is, hogy valakinek a szívében az élet munkálkodik! Ha megszületik egy új élet, egy gyermek-ember, akkor együtt tudunk örülni a családban, akkor boldogok vagyunk és békességünk van – az élet munkálkodik! Ha megoldott az életünk és rend van körülöttünk és bennünk, ha ízleljük Isten naponkénti áldásait, akkor az élet munkálkodik!

De van, amikor a halál! – ugye ismerős ez az érzés, amit valahol a költő így mond: “Meghalt! Szinte dörren a hír, hozza újság, vagy telefon. Úgy jön, mint egy puskalövés: élesen, kurtán, szárazon. Meghalt! Minden nap jön a hír és egyre több barát esik el a nagy csapatból, melyet folyton valaki tizedel… Én is meghalok egy kicsit, amikor meghal valaki, s nem értem, életét a vén, a legvégét hogy bírja ki. Egyre biztosabb, ami jő, egyre kisebb a maradék! Halál! – lesz – e hozzá erőm, hogy kivárjam a magamét?”

Ugye van ilyen, hogy amikor meghalt, akkor bennem is meghal valami és én is meghalok egy kicsit! És akkor érzem, hogy a halál bennem munkálkodik. Mikor kórházról kórházra kell járni és bizonytalan az orvos, mert nem tudja és nem tudhatom, hogy mit hoz a holnap, csak azt érzem a cserépedény testemben, hogy korábban többet bírtam, korábban számíthattam az erőmre. A halál elkezd munkálni, a sejtek melyek bennem vannak elkezdik munkálni ezt a halált – egy betegség, s akkor átélem, hogy a halál bennem munkálkodik.

Van olyan nagypénteki élmény is, nagypénteki állomása életünknek, amelyet nem a körülmények, hanem egy belső döntés hoz meg. Jézus maga beszél erről: “ha a földbe esett gabonamag el ne hal, csak egymaga marad, ha pedig elhal, sok gyümölcsöt terem”. Ilyen is van, hogy engedem magamban meghalni azt a bizonyos gabonamagot, ami az énem, vagy nevezzük ó-embernek, vagy nevezzük a saját makacs akaratomnak. Ez elhal, s közben elkezdek gyümölcsöt teremni. Így mondja ezt Pál, hogy a halál bennünk azért munkálkodik, hogy a Jézus élete látható legyen a mi testünkben! Ez ennek a célja! Amennyiben lennének ma közöttünk olyanok, akik nagyon közelről élik át a halál munkáját, vagy azért gyászt hordoznak szívükben, vagy azért, mert betegség gyötri őket, akkor nézd csak! Megtörténhet egy csodálatos dolog! Miközben a halál munkálkodik, eközben a Krisztus élete látható lesz benned! Hogyan történhet ez?

Hiszen ha a halál munkál, akkor nem csupán a könnyeink láthatóak, akkor nem csak álmatlan éjszakák gyötörnek? Akkor nem csak kétségeink vannak? Azt mondja Pál: megtörténhet valami: miközben nagypénteki élményeid vannak a Krisztus élete láthatóvá lesz benned! Mert elkezded alázattal elfogadni a benned munkálkodó halált, hiszen Jézus is elfogadta ott, a Gecsemáné kertjében. “Atyám ,ha lehetséges, múljék el tőlem ez a pohár, de ha nem, legyen meg a te akaratod!” Így elkezdődhet benned valami, amire maga az Úr adott példát: elfogadom az Isten akaratát, meghajtom fejem és alázattal kimondom: legyen meg a te akaratod! Ez már a Krisztus élete benned! Ez már a Krisztus alázatos kereszthordozása benned! Csendes kereszthordozásodban, önmegtagadásodban, szelíd hosszútűrésedben láthatóvá lehet a Krisztus! Így a gabonamag elhal, és gyümölcsöt terem! A szavaid, az emberekkel való kapcsolatod, minden egyes pillantása a szemednek üzenhet arról, hogy benned a Krisztus Lelke lakozik, s így rajtad az Ő élete látható. Ezért nagypéntek, ezért adatik életed nagypénteki állomása, hogy aztán majd megszülessen a húsvét örömüzenetéről szóló evangélium bizonyossága!

Egyetlen rövid mondat, mégis milyen súlya, milyen mélysége van: “Tudjuk, hogy aki feltámasztotta az úr Jézust, Jézus által minket is feltámaszt és veletek együtt előállít”. És ebből aztán olyan szépen bomlik ki a keresztyén ember reménysége: “Ezért nem csüggedünk, sőt, ha külső emberünk megromol, a belső mindazáltal napról napra újul”. Ez a bizonyosság és megtapasztalás lehet életünk húsvéti élménye! A végső ellenség, a halál eltöröltetett, mert Jézus legyőzte azt az Ő feltámadása által és ezért tudhatjuk, hogy majd minket is új életre, örök életre támaszt fel! Ezért nem csüggedünk, mondja Pál! Nem azért nem csüggedünk, mert majd egyszer megszűnik a nyomorgattatás, nem azért, mert majd jönnek évek, maikor már nem szorítanak minket, és nem azért, mert majd egyszer valamikor vége lesz az üldöztetésnek. Hanem miért nem csüggedünk: mert tudjuk, hogy aki feltámasztotta az Úr Jézust, Jézus által minket is feltámaszt és veletek együtt előállít! Mert Istennek van hatalma erre és mi a Mindenható kegyelmébe és szeretetébe vagyunk elrejtve Krisztus által!

Én vallom testvérek, hogy ez a feltámadás jelenthet itt e földön egy új életre való feltámadást, lélek szerint való újjászületést. Erről beszél Jézus Nikodémusnak: “szükség néktek újonnan születnetek” – és ez megtörténhet! Megújulhat az életed! Megszűnhet a régi élet szerint való, hátad mögé vetheted az ó-ember szerint valót és nyerhetsz egy krisztusi életet! A belső ember napról napra újulhat, még akkor is, ha a külsőnek meg kell romolnia! A külső ember megromlik, a cserépedény test összetörik, de meghívást kaptál Isten örök dicsőségébe, az újjáteremtett világba, amelyről azt mondja az ige, hogy ott már nem lesz fájdalom és gyász, kiáltás és sóhaj, mert Ő lesz mindenekben!

Mi a titka ennek a reménységnek? A válasz: “nem a láthatókra nézünk, hanem a láthatatlanokra, mert a láthatók ideig valók, a láthatatlanok pedig örökké valók”. Ezzel az igei útmutatással lehet győztesen megharcolni a böjti időket, ezzel az evangéliumi üzenettel lehet megállni életünk nagypénteki állomásainál és így lehet átélni a feltámadásról szóló üzenet új életet formáló erejét! Nem a láthatókra nézni, mert azok megszűnnek: elmúlik a szép, a jó, a nehéz és a rossz is, az üldöztetés éppúgy, mint a siker! Isten igéje marad meg örökké, s mindaz, melyet az örökkévalósággal kapcsolatban ígéretként kaptunk!

Olyan Megváltónk van, aki vállalta a böjtöt, aki elhordozta a keresztet és legyőzte a halált, hogy minket is alázatra neveljen böjtben, engedelmes, alázatos kereszthordozásra tanítson nagypéntekben és győzedelmes feltámadásra segítsen húsvétban!

Ámen

Imádkozzunk!

Urunk Jézus!
Köszönjük Neked, hogy a böjti élethelyzetben megtanítasz minket hűségesen kitartani, Rád tekinteni, kimondani, hogy legyen meg a Te akaratod! Köszönjük, hogy a bennünk egyszer-egyszer munkálkodó halál által is Te formálsz minket krisztusibb emberekké, köszönjük, hogy a gabonamag halálát a Lélek általi gyümölcstermés követheti! Erősíts meg kérünk a feltámadás bizonyosságában és engedd, hogy hit által már most láthassuk a láthatatlant, az örökkévalót! Áldassék a Te neved, hogy vállaltad értünk a böjtöt, a Golgotát és ezáltal bűnbocsánatot, megigazulást, örök életet készítettél nekünk!

Ámen

[redir_to_ptb]?

Kategória: Igehirdetések | A közvetlen link.

Elnézést, a hozzászólás ezen a részen nem engedélyezett.