Előbb szeretett minket

MI SZERESSÜK ŐT, MERT Ő ELŐBB SZERETETT MINKET

I. Péter 3: 1-7.
I. János 4: 19.

Kedves testvérek!

Mikor reformátor atyáink a Szentírás kijelentéseinek titkait kutatták, kimondták, hogy a Szentírásban megtaláltatik az üdvösségre vezető út és az Istennek tetsző élet leírása. Egyrészt csodálatos magasságokba emel az ige: üdvösségről, örök életről, isteni kegyelemről, feltámadásról, a halál feletti győzelemről szól, másrészt itt a hétköznapokban ad eligazítást, útmutatást: miként lehet Istennek tetsző módon élni. Egyfelől az üdvösség evangéliuma hirdettetik: “Úgy szerette Isten a világot, hogy az Ő egyszülött fiát adta, hogy aki hisz Ő benne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen.” Másfelől itt a hétköznapok forgatagában, útvesztőiben egyértelmű irányt mutat mint világító szövétnek. Szinte mindegyik apostoli levélben találunk ún. „házi táblákat”, olyan rendelkezéseket, amelyek nagyon konkrét tanítást tárnak a gyülekezet tagjai elé. Szolgák, presbiterek, vének, ifjak, asszonyok és férfiak – mindenki saját életére nézve személyre szabott eligazítást olvashat.
Mai igénk tiszta tanítást ad az asszony és a férfi együttélésének evangéliumi szabályairól. Szinte azt gondolnánk, hogy nincs mit hozzátenni, mert a sorok önmagukért beszélnek. Egyértelmű gondolatok ezek! Péter így ír: ” Asszonyok engedelmeskedjenek az ő férjüknek”, hiszen példamutató életük által megnyerhetik férjüket, azokat akik még távol vannak az igétől. Ha nem az ige által szólítja őt Isten, az asszony fedhetetlen, engedelmes, tiszta szíve által, példamutató élete által adhat megtérést a férj számára. És a férfiak – ehhez sincs mit hozzátenni – az asszony nemnek, mint gyöngébb edénynek adják meg a tiszteletet, hiszen ők is örökös társaik. Egyértelmű, tiszta tanítás férfiú és asszony számára.
Ugyanakkor bizonyára vannak, akik egy picit a mélyére gondolva az olvasottaknak, kérdéseket mernek feltenni. Mert az ige nem csak az asszony és a férfiú kapcsolatában ad irányt, hanem messzebb mutat. Szélesebb távlatot nyit, és fontos kérdéseket tesz fel, hiszen ez a szó, engedelmesség, nem csak Ádám és Éva kapcsolatát juttatja eszünkbe, hanem atyák és fiak, egy ország polgárai és annak vezetői, munkaadók és munkavállalók viszonyát is. Vannak talán, akik szerint nagyon egyoldalúnak tűnhet ez a mondat: “Az asszonyok engedelmeskedjenek az ő férjüknek!” Ez lenne az első, ez a legfontosabb kötelesség egy asszony számára, hogy engedelmeskedjen? Sokan határozottan amellett érvelnek, hogy ezek a sorok egy teljesen más világban íródtak! Más volt a társadalom, más volt a rend, más az etikett, más szabályok szerint élt egymás mellett férfi és nő és hogy a felvilágosodás után, sőt a modern feminista mozgalmak hatásainak köszönhetően ez egy idejét múlt gondolata már a Bibliának! De azért mégis csak így áll itt Isten szent igéjében évezredek óta: “az asszonyok engedelmeskedjenek!” Feltétel nélkül? Mindenkinek? Minden esetben? Ez a tanítás ilyen feketén-fehéren, ellentmondás nélkül érvényes ma is? És ha az asszonyok ezt kérdezik, akkor lehet, hogy kérdezik mások is: engedelmeskedni? Minden áron? Mindenkinek? Minden helyzetben? Kérdezheti az asszony, de kérdezheti a munkavállaló, ha munkaadójára gondol és kérdezheti egy ország, ha vezetőire gondol. Feltétel nélküli engedelmesség ellentmondást nem tűrve?
Kálvin János, fő művében, az Institúcióban nagyon konkrétan ír erről a kérdésről: “Az alattvalók első kötelessége a felsőbbséggel szemben, hogy azok működését a lehető legnagyobb tiszteletben tartsák. Abban a meggyőződében, hogy Istentől reájuk ruházott hatáskört töltenek be. Ezért úgy becsüljék és tiszteljék őket, mint Istennek szolgáit és megbízottait. Ebből következik aztán a másik kötelesség, hogy szolgálatukra kész szívvel le kell róni az irántuk való engedelmességet. Rendeleteiket megtartani, az adót befizetni, a közszolgálatokat és egyéb terheket viselni. Minden parancsot teljesíteni. Minden lélek – mondja Pál – Engedelmeskedjék a felső hatalmasságnak! Aki ellene támad a hatalmasságnak, Isten rendelésének támad ellen…”
És Kálvin János még tovább megy gondolataiban: „Isten igéje figyelmeztet bennünket, hogy ne csak az olyan fejedelmek uralmát tekintsük abszolútnak, akik becsületesen és kellő hűséggel töltik be tisztüket, hanem mindazoknak is, akik bármi módon birtokában vannak a hatalomnak. Még akkor is, ha egyáltalán nem felelnek meg annak, ami a fejedelem kötelessége. Bármilyen is legyen a fejedelem, a hatalmat mindig Istentől kapta. Azokat, akik igazságtalanul, és önkényesen uralkodnak, szintén tisztelni kell. Mert nem az embert kell vizsgálnunk, hanem be kell érnünk azzal a tudattal, hogy Isten akaratából töltök be ezt a szerepet”. És még tovább megy: „Sokan mondhatnák, hogy az elöljáróknak is vannak kötelezettségei az alattvalókkal szemben. Elismerem ezt én is, azonban ha ebből azt következtetné valaki, hogy az engedelmesség csak az igazságos uralom iránt jár, ez balgaság lenne. Mert lám a férjet és a feleséget, a gyermeket és a szülőket szintén kölcsönös kötelesség fűzi egymáshoz. Tegyük fel, hogy a szülők és a férjek megszegik kötelezettségüket. Tegyük fel, hogy az előbbiek, noha megmondatott, nem szabad gyermekeket ingerelni, mégis durván és gorombán bánnak velük, és kínozzák őket. Az utóbbiak pedig, noha megmondatott, feleségüket, mint gyengébb edényt szeretni kell, mégis méltatlanul bánnak velük. Vajon ezért a gyermekek szüleik iránt, és feleségeknek férjük iránt, nem kell mégis ugyanazt az engedelmességet tanúsítani? Bizony meg kell maradjanak alárendeltségükben. Még akkor is, ha azok gonoszok és kötelességszegők. Ezért ha a fejedelem kegyetlen ember, és szörnyen sanyargat minket, ha kapzsi és tékozló ember, és mit sem törődik velünk, végül ha hitetlen ember, és kegyességünkért üldöz, akkor először jusson eszünkbe saját bűnünk. Másodsorban pedig, könyörögjünk Istenhez, mert egyedül az övé a megoldás…”
Kedves testvérek, sokak számára ezek a gondolatok nagyon egyoldalúnak tűnnek! – Ádám és Éva, férj és feleség, apák és fiak, fejedelmek és alattvalók kapcsolata… mintha túlzó egyoldalúsággal szólna róluk Kálvin János. Nyilvánvaló, hogy nagyon sokan nem isfogadják el ezeket a gondolatokat.
Valóban ilyen feltétel nélküli engedelmességet vár el tőlünk Isten? Egy asszonytól jogosan várhatja el egy férj ezt az engedelmességet? Egy nép, amelyet sanyargatnak, erején felül adóztatnak, olykor pedig semmibe vesznek, köteles ezzel az engedelmességgel tartozni vezetői iránt? Ki az, aki egyáltalán képes erre? Kell-e egyáltalán képesnek lennünk erre?
A választ a Szentírás értetheti meg velünk, ugyanezzel a példával. A házastársak példájával. Hiszen Pál apostol az efézusi gyülekezethez írt levelében a férj és a feleség kapcsolatát Krisztus és az egyház kapcsolatához hasonlítja, csodálatos titkokra, „felettébb nagy titkokra” irányítva a figyelmet. Azt mondja az ige: úgy kell szeretniük a férfiaknak feleségüket, mint Krisztus az egyházat. És úgy kell engedelmeskednie a feleségnek, mint ahogy az egyház engedelmes az ő Urának. Hol kezdődik az engedelmesség? Ezzel, hogy „kell” és hogy „kötelező”? Nem! Azzal kezdődhet az engedelmesség, Ádámok és Évák, fejedelmek és népek, apák és fiak kapcsolatában, hogy megértünk egy csodálatos titkot, a krisztusi előbb való szeretet titkát! Megváltó Jézusunk előbbvaló szeretete szülhet az övéiben engedelmességet az Ő követésében és a Neki való szolgálatban! A kettő együtt: Valaki előbb szeret és megelőző szeretetre válaszként születik az engedelmesség!
Ezt ábrázolhatja ki Ádám Éva felé, de kiábrázolhatja a fejedelem az ő népe felé, és munkaadó a munkavállaló felé és testvér a testvér felé: előbb való szeretettel, megelőző szeretettel szeretni! Gyönyörű példákat tár elénk erre a szeretetre a Szentírás már az Ószövetségben is. Ábrahámnak engedelmeskednie kell, el kell indulnia régi megszokott életéből egy új élet felé, ott kell hagyni mindent. Engedelmeskedni Isten hívó szavának, s közben felszámolni a múltat, mindent, ami eddig a biztonságot jelentette. Lehetséges ez? Igen! De hogyan? Kizárólag úgy, hogy az isteni hívó szó és ígéret Ábrahám számára egyértelművé teszi, hogy Valaki őt előbb szereti. És előbbvaló szeretetének ajándékait már elkészítette és ő ezért merhet indulni az ismertetlen felé mert tudja, hogy valaki előbb való szeretettel őt vezetni fogja. Emlékszünk Mózesre? Engedelmeskednie kell, indulnia egy nagyon nehéz feladat felé, egy szinte lehetetlen feladat felé. Egyedül egy egész világbirodalommal szemben. Indulása előtt azonban Valaki bemutatkozik neki. Azt mondja: “vagyok, aki vagyok”, a te Istened vagyok! Az előbbvaló szeretet személyes megszólító hangja ezt az embert – aki egyébként kézzel lábbal tiltakozik, hogy ő a fáraóhoz nem megy – engedelmessé teszi és szolgává formálja.
De leginkább Jézus az, aki az előbbvaló szeretet csodálatos példáit adta. Emlékszünk? Volt egy ember valahol a Genezáreti-tó partján, a szürke hétköznapok embere. Kötögeti, toldozgatja-foltozgatja a hálóját, egyszer-egyszer kifakad belőle a keserű szív panasza, hogy nem fogtunk semmit, hiába dolgoztunk itt reggeltől estig…, és akkor valaki közel megy hozzá, beszáll a hajójába, és csodát tesz, hogy megmutassa: Péter, te egyszerű kedves halászember, én téged szeretlek! Előbb szeretlek, mint te szerettél volna engem! És látod előbbvaló szeretetemnek ajándékai téged gazdaggá teszlek. Hát persze, hogy így nem lesz nehéz indulni, otthagyni a hálót, a hajót, a múltat és engedelmesen követni a Mestert. Emlékszünk Mátéra, az egykori vámszedőre? Ott ül régi életének zsámolyán, kopogtatva pénzérméket az asztalon és azt számolgatva, hogy mennyi jár neki és mennyit fog leakasztani az élettől meg mások erszényéből… És akkor Valaki megáll, és egyetlen mondatban és egyetlen pillantásban benne van, hogy én téged, Máté előbb szerettelek! Elhangzik egy mondat: “Jöjj és kövess engem!” És akkor Máté feláll az asztaltól és követi őt. Testvér! Egyetlen mondat hangzott el! Jézus egyetlen mondata és a tekintet, amely erre a vámszedőre vetül, arról üzen, hogy Valaki előbb szeret! Mert a hang, a kimondott szó, és a reád pillantó szempár üzenhet arról, hogy téged valaki előbb szeret! Emlékszünk Saulus Pálra? A magabiztos ember. Ő aztán tudja, hogy mi az élet értelme és célja. Gátlástalanul menni előre, Damaszkuszba, mindenkin átgázolva. Milyen ismerős ez a gondolat manapság! Semmivel és senkivel nem törődve öncélúan végiggázolni az életen! És akkor ott az úton, váratlanul Valaki lerántja a lóról, és ott a földön ez az ember megkérdezi –életében most először: mit akarsz Uram, hogy cselekedjem? Aki eddig csak arról tudott, hogy ő mit akar cselekedni, most engedelmes szívvel megkérdezi, Uram, Te mit akarsz, hogy cselekedjem? De hogyan lehetséges ekkora változás, ráadásul egyik pillanatról a másikra? Csak úgy, hogy bár egy fájó kérdésben – Saul, Saul miért üldözöl engem? – benne volt az, hogy ő előbb szereti ezt az embert. Adott erre a szeretetre valami különös okot Saul? Nem sokat. Méltó volt rá a Krisztus tanítványait üldöző farizeus? Nem! Ő sem volt rá méltó, mint ahogy mi sem vagyunk azok! De Valaki előbb szerette őt is és minket is! Miért? Hogy az Ő előbbvaló szeretete kezdjen minket átformálni és tanítson meg minket ilyen krisztusi módon előbb szeretni!
Kötelesség hát az engedelmesség? A keresztyén ember számára evangéliumi parancs, melynek alapja az a szeretet, amit Megváltó Jézusunktól tanultunk! Előbb szeretve mosolyogni, előbb szeretve megbocsátani, előbb szeretve szolgálni, előbb szeretve lelki ajándékokat adni a másik embernek.
Jól tudom testvérek hogy mindannyian várunk ebben a szeretetlen világban szeretetet, vágyunk megtapasztalni elfogadást, megértést, vágyunk hallani dicsérő, elismerő szót. Ahogy a költő mondja – sokat hallottuk már -:
“Szeretném magam megmutatni,
hogy látva lássanak,
látva lássanak.
Ezért minden önkínzás, ének,
szeretném hogyha szeretnének!”
Igen, mi is szeretnénk, hogy szeressenek!
És persze, amikor megmutatod magad és nem úgy köszönik meg, ez neked fáj, mikor adod önmagad és nem úgy jön a viszont reakció, az neked fáj, és te közben vágysz arra, hogy szeressenek, hogy ismerjenek és fogadjanak el. De nézd csak van itt egy nagyobb dolog ennél, hiszen az ige azt mondja: mi szeressük Őt, mert Ő előbb szeret minket! És mi megtanulhatunk tőle előbb szeretni! Azok felé, akiket az Isten mellénk azért adott, hogy előbb szeressük őket. Mert az előbbvaló szeretet átformál. Ezt olvastuk Péter levelében: “Az ékesség ne legyen külső, a haj fonogatása, arany felrakása, öltözékek felvevése, hanem az ékesség legyen belső a szív elrejtett embere. A szelíd és csendes lélek romolhatatlanságával”. Ilyen egyszerű ez testvérek!
Közöttünk nem kell illusztrálni ezt, hogy mit jelent nem a külsőre, hanem a belsőre figyelni. Kamaszkorú ifjak között az ember még igyekszik hatékony példákkal illusztrálni, hogy sokszor felszínes, modern világunkban milyen jó, ha nem csak a divat, a színek, a csillogás, a vonzó külső, a méretek és a kilók számítanak. Köztünk már nem kell ezt illusztrálni. Köztünk egyet kell tenni: megköszönni! Megköszönni a belső szépet. Azt a szépséget, amely ott élhet a szívedben, ilyen tisztán és ilyen egyértelműen, mint a szív elrejtett embere szelíd és csendes lélekben. Micsoda gyönyörű gondolat! A szív elrejtett embere, szelíd és csendes lélek! Nem a harag, nem az indulatok embere, nem a bosszú embere, nem a „mindig az enyém az utolsó szó” gondolatának embere, hanem a szív elrejtett embere. Köszönöm neked, hogy ilyennek ismerhetlek, hogy a szív belső embere vagy! És itt bár az asszonyokról ír az Írás, de vallom, nem csak asszonyi princípium ez! Az Ószövetség gyönyörű példát hoz, bár szintén az asszonyokról, és különösen talán éppen ezért nekik köszönjük elsősorban, amikor így tudtak a szív elrejtett emberei lenni. A Példabeszédek könyve a derék asszonyról tesz bizonyságot ezekkel a szavakkal: “derék asszonyt kicsoda találhat? Értéke drágább az igazgyöngynél. Bízik benne az ő társa. Jóval illeti őt és nem gonosszal, életének minden napján. Felkel még éjjel is, táplálja az ő családját. Gondolkodik a mező felől, szőlőt plántál, munkája értékes. Derekát felköti erővel és megerősíti karjait. Látja hogy hasznos az ő munkája. Éjjel sem alszik el az ő világa. Erő és ékesség az ő ruhája. És nevetve néz a holnap elé. Csalárd a kedvesség, hiábavaló a szépség, amely asszony féli az Urat, az szerez dicséretet magának.” Áldassék érted az Isten, amikor a szív belső embereként szóltál, szolgáltál, cselekedtél, és szerettél.
És egy utolsó gondolat, azt mondja Péter: mindez azért történhet így, mert ez kedves az Istennek. A divatdiktátorok és a médiacsászárok teljesen más életformát és életstílust rikoltoznak reggeltől estig a fülünkbe. Különösen fiataljaink füleibe. De Isten igéje arra bátorít – évezredek óta már, hogy a legfontosabb dolog a Neki tetsző élet! Az olyan életminőség megvalósítása, amely kedves az Ő szemeiben! Lehet, hogy mások mosolyogni fognak ezen és legyinteni rád. Lehet, hogy azt mondják, hogy te maradi vagy, lehet, hogy azt mondják, ugyan kérlek ebben a világban már más normák és elvárások, más tartalmak uralkodnak… Mi pedig tudjuk, hogy Megváltó Jézusunk uralkodik és mi Hozzá méltó életet élhetünk! Még akkor is, amikor ezért külön köszönetet nem kaptál és nem dicsértek meg azért mert a szív belső embere vagy. Még akkor is, ha néha egyedüli emberként az árral szembe kellett úsznod. De ez az élet kedves az Istennek és számunkra ez a legfontosabb!
Hol kezdődik hát? Előbb való szeretettel kezdődik, mert Ő előbb szeretett minket! Ennek a végtelen szeretetnek a megtapasztalása engedelmességet szül és átformál, hogy egész életünkben Neki tetsző módon, az Ő dicsőségére éljünk!

Ámen

[redir_to_ptb]?

Kategória: Igehirdetések | A közvetlen link.

Elnézést, a hozzászólás ezen a részen nem engedélyezett.