Igehirdetés 2008. március 2.
Kincsed lesz a mennyben!
Lekció: Máré 19,16-26
Textus: Máté 19,27-29
„Akkor felelvén Péter, ezt mondta neki: Ímé, mi elhagytunk mindent és követtünk téged; mink lesz hát minekünk? Jézus pedig ezt mondta neki: Bizony, mondom néktek, hogy ti, akik követtek engem, a megújult világban, amikor az Embernek Fia beül az ő dicsőségének királyi székébe, ti is tizenkét királyi székbe ültök, és ítélitek majd Izrael tizenkét törzsét. És aki elhagyta házát vagy testvérét, apját vagy anyját, gyermekeit vagy földjeit az én nevemért, az a százszorosát kapja, és örökség szerint kap örök életet. De sok elsőkből lesznek utolsók, és sok utolsókból elsők.”
Imádkozzunk!
Istenünk, köszönjük neked, hogy miután sokszor és sokféleképpen szólták hajdan az atyáknak a próféták által, végül szóltál nekünk Jézus által is. Köszönjük a megtérésre hívó megszólítást, ami nem hallgatott el az évezredek során, és ami örök életre unszol minket, halandó embereket. Tudjuk, hogy ami testtől született, test az, és ami Lélektől született, lélek az, és ezért kell megtérnünk és egészen újjászületnünk te általad. Áldunk téged ezen a napon a Szentírás ajándékáért, az Élet Könyvéért, ami megítél, felébreszt és megvigasztal. Nyisd meg most gazdagságát előttünk, Istenünk! Tárd ki az ige ajtaját, amin át bepillanthatunk mennyei világodba. Engedd, hogy a fény és dicsőség, ami a te örök lényeged, megvilágíthassa a mi sötét szívünket, töröljön el bennünk minden bűnt, kicsinyességet és hiábavalóságot és adja nekünk a te Szentlelked lángjait a szívünkbe és a homlokunkra egyaránt! Ámen.
Igehirdetés
Március első vasárnapja egyházunk rendje szerint Biblia-vasárnap. Ilyenkor szent könyvünkről gondolkodhatunk együtt – ebben az évben azt sem elhallgatva, hogy a 2008-as esztendő a magyar keresztyén egyházak közösségében felekezeti határok feletti módon, egységesen a Biblia éve, aminek különböző rendezvényeire hívjuk és várjuk is majd a testvéreket. Ezen a vasárnapon magáról a Bibliáról szól az igehirdetés. A különös körülményekről is, ahogyan egyes iratai születtek, a regényes fordulatokról, ahogyan egy-egy lapját megmentették, őrizték, másolták vagy éppen nyomtatták.
Most csak kettőt említsünk ezek közül. Először Jeremiás próféciáit, amit az akkori király, mikor felolvasták neki, laponként dobatott a tűzbe, mert nem tetszett neki az üzenet. De a király nem tudta megsemmisíteni a próféciát magát, mert Jeremiás, amikor értesült arról, amit a király tett, szó szerint ismét lediktálta írnokának, Báruknak az Istentől vett igéket, amik így megmaradtak már több mint két és félezer éve, mind a mai napig, és épülésünkre szolgálnak. Mert „az Isten igéje nincs bilincsbe verve”. És hogy milyen áldozatok is kapcsolódnak ehhez a könyvhöz, azt jól mutatja a másik történet. Egy kisfiú, vagy inkább már tizenéves legényke, Szenczi Molnár Albert története ez, a későbbi zsoltárfordítóé, aki akkoriban az „istenes vénember”, Károli Gáspár mellett famuluskodott, most már több mint négyszáz éve. Vitte naponként szorgalmasan a Biblia-fordítás elkészült fóliánsait Göncről Vizsolyba, ahol a nyomda volt. A két helység közt hat kilométer volt a távolság, de egy oda-vissza út így már tizenkét kilométer gyaloglást jelentett, és ha egy nap kétszer is fordulni kellett, ami a feljegyzések szerint megeshetett, akkor ez a zsenge fiatalember néha egyetlen nap alatt huszonnégy kilométert is gyalogolt, azért, hogy nekünk legyen teljes, a saját nyelvünkön olvasható magyar Szentírásunk. Talán érdemes kipróbálni, mit is jelent egy nap huszonnégy kilométert gyalogolni. Hát ilyen könyv ez a Biblia, minden lapjához, mint könyvhöz is kötődik valami fontos és nagy dolog.
De hadd szóljon azért ma is maga az Írás. Ne csak a Szentírásról beszéljünk, hanem próbáljunk meg a Szentírásból is beszélni. Konfirmáló ifjaink minden évben beírják Bibliájuk végébe ezt a kis verset: „Becsüld meg e drága könyvet és olvassad minden nap, Mert az Isten szent igéjét tárja eléd minden lap! Az élet nagy harcainál igéje lesz fegyvered, Békés estén, csöndes reggel legyen lelki kenyered!” Valóban így van, mert ennek a könyvnek minden lapján az egész isteni kijelentéssel találkozunk. Azt is mondhatjuk, hogy mint cseppben a tenger, úgy a Szentírás egyetlen kis részében is benne van az egész nagy kijelentés. Így áll ez a dolog a gazdag ifjú történetével is.
A kérdés, amit ez az ifjú feltesz, valójában minden olyan ember kérdése, aki nem alszik mindenestől: mit cselekedjem, hogy az örök életet nyerjem. Úgy is mondhatnánk, mit jelent „igazán” élni, hogyan éljen az ember helyesen, hitelesen, végeredményben – hogyan lehet az embernek nem csak a maga, hanem az Örökkévaló számára is élnie.
Jézus válasza először az: van törvényünk, a Tízparancsolat, ami mindenkit eligazít. És tényleg ez az alap. Akinek a Tízparancsolat nem kell, az hiába próbál valami mélyebbet megtudni Istenről, nem fog menni. Sokan azért nem kerülnek az örökkévaló közelébe lelkileg, mert nem úgy élnek, hogy erre méltókká lehessenek. Nem akarják feladni bűneiket, önzésüket és szeretetlenségeiket – ezért nekik először a parancsolatokkal kell megbarátkozniuk, amiből ezeket megtanulhatják, hogy majd még tovább is léphessenek. De a tiszta élet az alap, és aki az ellen vét, annak nem fognak feltárulni a titkok, sőt inkább nagyon is kínzóan bezáródnak. Ezt sok példa mutatja.
És aki megtartja ezeket? Annak nem lehet tovább fejlődnie? Nagyon is lehet, mondja Jézus: mindenek előtt bízzon még jobban Istenben. Ne csak félje őt és ne csak megtartsa törvényeit, hanem szívbéli hittel és folyton növekvő bizalommal forduljon felé. Ezt jelenti az első fokon, hogy adja oda vagyonát a szegényeknek. Ne kapaszkodjon tehát jobban semmibe, ne várjon életet és üdvöt komolyabban mástól, mint Istentől. Merje üresen tartani a kezét. Ne féltse magát. Ezt a gondolatot fejezik ki olyan igék, mint: Istenben bízok, nem félek, ember mit árthatna nékem? Vagy: Ha Isten velünk, kicsoda ellenünk? Vagy: Semmi felől ne aggódjatok, hanem imádságaitokban és könyörgéseitekben minden alkalommal hálaadással tárjátok fel a ti kéréseiteket az Isten előtt. Vagy legrövidebben: Ne félj, csak higgy! És még folytathatnánk a szebbnél szebb bíztatásokat, amiket ő maga mond nekünk, hogy legyen hát hitünk, és ne várjuk az üdvünket attól, amink van, amit megszereztünk, mert az üdv Istennél van.
Úgy hiszem, bízvást mondhatjuk, hogy ez a Szentírás egyik legfontosabb, központi üzenete. Bízzál jobban Istenben, mint eddig tetted – ez minden nap aktuális és szükséges gondolat, mert az ember szíve aggódó, önző, szeretetlen és ennek következtében bezárul, de nem csak az emberek felé, hanem Isten felé is. Az Ember Fia, amikor eljön, vajon talál-e hitet a földön? – kérdezte Jézus. Mert ő maga is mindenkiben a hitet kereste, és azt erősítette meg, ha valakiben egy kicsit is talált belőle. Menj el, a te hited megtartott téged! Vagy egy másiknak ezt mondta: Legyen neked a te hited szerint!
Úgyhogy olvassuk csak naponta mi is a Szentírást, hogy megújulhasson a hitünk, mert hit nélkül lehetetlen az Istennek tetszeni. A hit pedig annyi, mint bizalom. Vagyis tőle várjuk, tőle reméljük, amire csak szükségünk van, és meg is fogja adni. Csak keressük először Isten országát és az ő igazságát, és minden egyebek megadatnak nékünk. Szépen, a maguk idejében.
És van az embernek sokkal fontosabb szükséglete, mint a napi betevő falat. Egy amerikai magyar lelkész írja le, hogy megismert egy magyar szülőktől származó embert, bizonyos Joe Kovacsot, aki a háborúban amerikai bombázón teljesített parancsot, és neki kellett kioldania a repülőn a hatalmas bombákat. Volt olyan is, hogy éppen Magyarországot bombázták. Aztán évtizedek múlva, amikor ezt elmesélte lelkipásztorának, éppen egy autóban ültek ott Amerikában, és annyira elfogta a bánkódás és a szégyen ezt a férfit, hogy valamikor a saját ősei földjét kellett pusztítania, itt élő embereket, akik meghaltak, házakat, mindent, hogy nem bírta tovább az autó vezetését, félre kellett álljon az úton, annyira rázkódva sírt e felett a dolog felett. Mert az embernek nem csak kenyérre, hanem bocsánatra és kegyelemre is szüksége van.
Hát Istenben „jobban bízni” azt is jelenti, hogy hisszük, ő valóban le tud törölni rólunk mindent, amit igaz szívből megbántunk, legalább Istennek megvallottunk és tényleg el is hagytunk. Csak a meg nem bánt és el nem hagyott bűnökre, amikben még benne vagyunk, azokra nincs bocsánat. De ha igazán letesszük őket, akkor van rájuk bocsánat. Ahogy a Bibliában olvassuk, ha megvalljuk bűneinket, ő hű és igaz, hogy megbocsássa azokat. (I. Ján. 1,9)
A gazdag ifjú története ezen kívül azt is mondja: tanulj meg adni. Szegények mindenkor lesznek veletek, mondja Üdvözítőnk, és ez valóban így is van. És nem csak anyagi értelemben, bár a leszakadó milliókat sem lenne szabad elfelejteni. Ma, tudományos adatok szerint közel három millióan élnek a létminimum közelében vagy alatta országunkban. És nem úgy néznek ki a dolgok, hogy ez javuló irányba mutatna. De az emberi rászorultságnak vannak más fajta, nem csak anyagi vagy pénzügyi vonatkozásai is. Az például, hogy valaki beteg és együtt kell élnie ezzel a dologgal. Aztán az, hogy valaki magányos vagy olyan lelki problémái vannak, amiket nem tud egyedül, segítség nélkül megoldani. Aztán olyan is van, hogy valaki nagyobb terheket hordoz, mint amiket az erői lehetővé tennének. És még sorolhatnánk, hány emberi helyzet, amiben nagyon sokat ér, ha van valaki, aki tud adni. Talán csak az idejéből, talán a szeretetéből, talán rendszeresen felkeres valakit, aki nem a családjának a tagja, hanem a gyülekezetből ismeri – és van még sok más lehetőség is erre. „Add oda a szegényeknek!” – mondja Jézus. Van-e csak egy ember is, akinek rendszeresen, hűségesen és szeretettel adok? Mert ha igen, akkor már meghallottam, mire bíztatja Jézus a gazdag ifjút.
Végül pedig még egy fontos jézusi üzenet: merjél örökkévaló távlatokban gondolkodni. Ha ezt teszed, amit tanácsolok, kincsed lesz a mennyben. Olyan szép ez a mondat, hogy kincsed lesz a mennyben! Hiszen az ember életét éppen az teszi kilátástalanná, hogy a kincseit mindig csak itt, a földi téreken bírja. Vagyon, pozíció, hiúság, hírnév, mind ide köt minket. És milyen csalóka módon! Egyik nap van, a másikon már senki nem is emlékszik rá. És milyen hirtelen tudják ezek cserben hagyni az embert – de ha nem tennék is, adnak-e valami vigasztalást a mulandóságunkkal szemben? Számít-e az valamit, amikor közeledik a vég, hogy valakinek sok vagy kevés a vagyona? Semmit nem hoztunk a világra, világos, hogy ki sem vihetünk belőle semmit.
Jó lenne a most következő héten sokat gondolkodni azon, mit is jelent Istenben gazdagnak lenni! A Biblia nem részletezi, csak arról szól alaposabban, hogy milyen az, amikor valaki nem az Istenben gazdag. Az olyan embert váratlanul éri minden. Felkészületlenül, mert az olyan embernek hevenyészett az élete. Nincs jól megépítve, elviszik a szelek és elviszik az áradások. Váratlanul éri, mindjárt az elején, hogy lám felnőtt, már ezt meg azt is megengedheti magának, és nem jól él a szabadságával. Váratlanul éri, hogy gyermekei lesznek, mert nincsen rá felkészülve. Aztán váratlanul éri, hogy meg kell öregedni és leginkább az éri váratlanul, hogy egyszer el kell innen mennie mindenkinek, neki is. Pedig egész életében készülhetett volna rá, de ezt mindig elhessegette magától. És nincsen semmi gazdagsága, letett kincse Istennél, mert nem a mennyekben gazdag. Hát tegyük le a kincseinket őnála! Hitünket, életünket, szeretteinket, még az országunk sorsát is. Nála van a legjobb helyen. És ha ezek már tényleg nem minket gazdagítanak vagy terhelnek, hanem odaadjuk őket, de úgy igazán szív szerint Istennek, akkor szabad lesz a lelkünk és könnyű. Akkor nem kell megszomorodva elmennünk majd, mint a gazdag ifjúnak, mert elkezdjük magunkat és gondolatainkat az örökkévalóság távlatában látni.
Csak egyetlen példát hadd mondjak az Istenben való gazdagságra. Néha elgondolkodik az ember azon, hogy miért is kell nekünk végigjárnunk ezt a földi életet. Nehéz erre pontos és könnyen megfogalmazható választ találni. De az ember Istenre gondol, és csönben vele beszélget, titkos imáiban, és egyszerre csak ott a válasz, amit nem is biztos, hogy szavakkal ki tudunk mondani. De már értjük, hogy az utunk célja maga az, hogy végigmenjünk rajta. Ennek így persze nem sok értelme van, ha emberileg fogalmazzuk, de Isten előtt állva a szívünk ilyen érzéseire mégis megkapjuk a pecsétet. Igen, én akartam, hogy menj végig mind ezen, és egyszer majd nekem add vissza az egészet, amit kaptál, és amire használtad.
Bízzál jobban Istenedben, tanulj meg bátrabban adni az embereknek, és kezdj el örökkévaló távlatokban gondolkodni – ma ezekre buzdít bennünket az ige. És ha megfogadjuk, mi is elkezdünk gazdagok lenni a mennyekben. Így legyen. Ámen.
Imádkozzunk!
Urunk Jézus, te az Atyától jöttél és hozzá tértél vissza, neked elmondhatjuk, hogy milyen kérdések nyomják a szívünket. Eléd hozzuk hát a félelmeinket, kételyeinket, de eléd hozzuk a hála és a bizonyosság szavait is, hiszen te hozzánk hasonlóan mindenben próbát szenvedtél, és nem buktál el. Köszönjük neked, hogy valóban bíztál az Istenben, és ezt még ellenségeid is el kellett ismerjék, amikor a kereszteden szenvedtél értünk és a világ minden bűnéért. Szégyenkezve látjuk, hogy te tudtál adni, még a te életed sem volt drága neked. És áldunk azért, hogy láttad az örökkévaló távlatokat, amik nélkül minden ember élete az oktalan állatokéhoz lenne hasonlatos. Bocsásd meg, hogy sokszor így éltünk, és emelj fel minket az Isten gyermekeinek bátor hitére, amin nem lehet győzedelmes sem halál, sem élet. Így segíts meg minket a most következő hét napjain, hogy ne szomorkodva kelljen elmennünk tőled, hanem boldog örömmel élhessük életünket egymásnak javára, neked pedig dicsőségedre. Ámen.
