Jöjjetek énhozzám mindnyájan, akik megfáradtatok és meg vagytok terhelve, és én megnyugvást adok nektek. Vegyétek magatokra az én igámat, és tanuljátok meg tőlem, hogy szelíd vagyok és alázatos szívű, és megnyugvást találtok lelketeknek. Máté 11:28-29
A bálványimádásról ma leginkább csak nyári utazásaink jutnak eszünkbe, amikor letűnt kultúrák, ősi szokásainak emlékeivel találkozunk. A szó, ha megképzik előttünk primitív népek hajlongását jelenti, istenszobraik előtt. Ma mindez távoli és érthetetlen, mert természet tudományos világképünkben nincs helye istenségeknek, primitív kultuszoknak. Még Istennek is alig – talán mint teremtő erő és intelligencia, valamiféle deista világképben. Vagy mint energia, vagy mint dimenzió, a New Age szóhasználatát és szemléletmódját kölcsönözve. Ma a „csináld magad” korában élünk, nem csak a hobbi, de szellemi kérdésekben is: „összebarkácsoljuk” világképünket. De ma a bálványimádás kérdése még közöttünk reformátusok között sem központi téma: hiszen mi már felvilágosult keresztyének vagyunk, akik nagyon jól tudják, hogy „csak egy Isten van, nincs is más rajta kívül, hogy imádnánk a semmit?”.
Ezzel szemben, a Bibliának központi kérdése a bálványimádás – a Tízparancsolat is így kezdődik: “Ne legyen más istened rajtam kívül!” Ez az üzenet átszövi az egész Szentírást. E tekintetben a legkülönlegesebb valószínűleg Ézsaiás 44. fejezet, ahol 2500 évvel a modern valláskritika előtt -Feuerbach, Freud, Marx előtt- a Szentírás gyakorlatilag maga állítja, hogy az ember gyártotta vallás nem más, mint projekció, illúzió, önbecsapás. Maró gúnnyal karikírozza ki a “csináld magad” bálványkészítést. (10-17). Mi csak a gúnyt érezzük, hogy mennyire botrányos abban a korban ez a megfogalmazás, azt nem. Nem a felháborodás, inkább a csodálkozás van bennünk olvasva ezt. Mert megdöbbentően közel áll ez a beállítás a modern természettudományos gondolkodáshoz!
De minden hasonlósága ellenére, épp az ellenkező következtetést vonja le belőle a Biblia, mint a vallás kritika. Ézsaiás nem azt állítja, hogy Isten nem létezik, az csak amolyan emberi fantázia terméke, olyan illúzió, amire nekünk van szükségünk; hanem hogy az ember menthetetlenül vallásos! Az ember vagy az élő Urat imádja, vagy pedig istenpótlékot gyárt magának. A Szentírás ezen helye ma is botrányos, mert azt állítja, hogy aki nem az Urat imádja, az bálványaival együtt semmivé lesz: (8-9). Ez azt jelenti, hogy a szekuláris, Istentől független ember képzete is csak illúzió, vagyis bálványkép, amit megformálunk, amiben tetszelgünk és aminek végül viseljük következményeit.
Az alapkérdés a mi számunkra az, kinek a hangjára hallgatunk: a világéra, ami azt mondja, hogy minden problémánk csak technikai, vagy szociológiai, és pszichológiai probléma- ezeket saját eszközeinkkel meg tudjuk oldani, vagy Ézsaiás hangjára, aki szerint minden problémánk teológiai, vagyis minden mögött az a kérdés húzódik meg, hogy „ki, mi az az isten akit szolgálunk?”.
Az elkövetkező hetek igehirdetéseiben ez utóbbi megközelítést követjük, és remélem sikerül felmutatni, hogy életünk nagy kérdései amik a boldogság, a szeretet, a pénz, a siker, az érvényesülés körül forognak, valójában teológiai kérdések, amikre az evangélium által Jézusban találunk végső választ.
A mai igehirdetés címe: Kreatív ötletek bálványkészítőknek. Ez egyszerre utal a ma olyan népszerű – mind a hobbi, mind a szellemi barkácsolás értelmében- a csináld magad mozgalomra, aminek jelszava az, hogy „légy kreatív!”; és Ézsaiás karikatúrájára, amint az ember istent készít önmagának.
Két szakma dicséretével találkozunk ebben a fejezetben. A kováccsal, aki az erejével dolgozik, hogy emberfeletti erőre tegyen szert. És az áccsal, aki tervez, formál alakít, amíg az emberi istenivé válik valamilyen varázslatos módon. A cél az isteni megformálása. A szaktudás mesteri, a munka alapos és hosszadalmas – de az eredmény kiábrándító: pusztán emberi. Semmi mást nem tudunk alkotni, csak önmagunkat kiábrázolni, mégpedig a legmagasztosabb, nemesebb, szebb, dicsőségesebb formában- amilyenek lenni szeretnénk. (12-13.v) Sőt, azt kell mondjuk, hogy az eredmény több mint kiábrándító: a csoda, a megistenülés elmarad – hiába a hosszú és alapos munka, a nagy erőfeszítés-, viszont megjelenik a félelem saját szüleményünktől és a megszégyenülés a kudarcunk miatt (10-11.v.). Ennek az ironikus leírásnak kettős éle van. Egyrészt azt kérdőjelezi meg, hogy az anyag, amit minden erőnkkel, tudásunkkal a szükségleteink és igényeink kielégítésére használunk (melegség, étel) életünk megváltója, szabadítója lehetne. Másrészt pedig tükröt tart elénk. Nem az ember tehetségével, hanem tehetetlenségével szembesít, azzal, hogy képesek vagyunk a valóság mellett vakon elmenni, becsapni önmagunkat és elhinni a hazugságot.
Az, hogy az érzékszervek, az értelem felmondja a szolgálatot, csak a szív megtévesztettségével magyarázható. A szív, a Bibliában a gondolatok, a megértés, az akarat székhelye. Ez a biblia nyelvén azt jelenti: teljes az ember romlása. Mert hiányzik az észlelés képessége, ennek következtében az ismeret, így a gondolkodás és az értelmezés képessége is, félrecsúszik minden cselekvés. Az embernek tudnia kellene, hogy emberi készítménynek nem tulajdoníthat isteni tekintélyt és tiszteletet, és ugyanakkor azt is, hogy méltatlan az embernek az anyag előtt leborulnia. Az ige szerint, mind az isten- , mind az emberkép csak torzó. Ez az emberi állapot, a bálványgyártás és -imádás nem más mint egy csapda helyzet, amiben az ember a hamunak, a semminek a foglya. Az alkotás pedig nem engedi el az alkotóját. Az Újszövetség ugyanezt fogalmazza meg: “Ezeknek[akik elvesznek] a gondolkozását e világ istene megvakította, mert hitetlenek, és így nem látják meg a Krisztus dicsőségéről szóló evangélium világosságát, aki az Isten képmása.” (2Kor 4,4) Megkerülhetetlen a kérdés: igaz ez ma is, igaz ez ránk is? Gondoljunk csak a reklámokra, amik irányítanak minket. Tényleg egy dezodor tesz ellenállhatatlanul sikeressé minket? Amikor megvesszük mit veszünk meg: egy használati tárgyat, vagy egy életérzést és egy hitet?
Az ige, választás elé állít minket. Vagy a semmi nyeli el az életet, vagy Jézus vált ki a halál hálójából. Miben bízok? Mitől félek? Mitől vagyok értékes? Miben reménykedek? – ezek egyike sem szekuláris kérdés, hanem mind vallásos. Valójában mind azt kérdezi: Kié az életem? Kihez tartozom? Ki gondoskodik rólam? Kinek engedelmeskedek? Ki parancsol nekem? Ki a megmentőm? Ki a szabadítóm? A válaszaim, azt mutatják meg ki van Isten helyén, ki az én istenem, bálványom. Önmagam, erőm, szépségem, tehetségem? Kapcsolataim, családom? Eredményeim, pénzem, hatalmam, pozícióim, címeim?
Ebben a sötét háttérben ragyog fel az evangélium! Ézsaiás válasza egyértelmű: megtérésre van szükségünk és ehhez megváltó kell (21-22). Ennél már csak Jézus szava egyértelműbb: Mt 11,28-29.
Az evangélium nem az, hogy Jézus példát mutat az emberhez méltó életre, ahol megszűnnek a problémáink, mert isteni segítséggel minden képességünk kiteljesedhet”, és „igazán értékesnek érezhetjük magunkat”. Hanem az, hogy neki így is kellünk, tönkrement, hazug, a semmit markoló és imádó, öntelt életünk – úgy ahogy van, elég értékes neki ahhoz, hogy cseréljen velünk. Elkéri azt tőlünk, vagyis a halálunkat, és nekünk adja az ő életét, a vele való életet. Jézus nem egy a sorban, aki hasznot húz belőlünk, még egy bőrt lerántva rólunk, hanem ő az egyetlen, aki az életét adja, önként. Ez az örömhír, hogy nem kell átoperálni, megszépíteni, elfedni azt, ami nem szép, hanem el lehet engedni a semmit. Az ő uralma nem tönkre tesz, hanem felszabadít. Nem kényszerít, hanem hív. Ezt rád szabták, neked készítette az ács Mester- még a teremtés előtt! Az Ő alkotása, kreatív ötlete te magad vagy! Amire meghív, az a benne való élet.
Az evangélium ezt a páros igaképével fejezi ki: ő van melletted és te ővele. A mit tanulsz, amit formál rajtad, az nem a hazugság, hanem új teremtés. A szív szelídsége, az alázat Istennel szemben. Övé minden hatalom- mégis a szelídség által uralkodik, ez van a szívében. Az engedelmesség tartja meg Jézust az Atya szeretetében. Ebből születünk és erre születünk újjá.
Merd használni a Biblia nyelvét- az ami, aki irányítja az életünket – bálvány. Merj szembenézni ezzel az uralommal! Hasonlítsd össze Jézuséval. Engedj Isten hívásának.
Szentendre, 2018. 09. 23. Harmathy András
