Mikor kell ráébredni?

2003. augusztus 10.
dr. P. Tóth Béla

Mikor kell ráébredni?

Lekció: Bírák 2,1-5, 11-23
Textus: Zsidókhoz írt levél 3,7

“Ma, ha az ő szavát halljátok, meg ne keményítsétek szíveteket!”

Imádkozzunk !

Mennyei Édesatyánk, Örömmel és hálaadással köszönjük meg hordozó szeretetedet. Egész földi utunk a te ajándékod, benne a sok gondoskodással, amivel körülvettél minket születésünk óta. Köszönjük a tanításokat, amiket még életünk csalódásaiban is elrejtettél, hogy okuljunk kudarcainkból és elkerüljünk újabb megszégyenüléseket. Megvalljuk, nem vagyunk jó tanulók, sokszor kell elmondjál bizonyos dolgokat, és mi még mindig nem fogjuk fel, ami abból ránk vonatkozik és javunkat szolgálná. Köszönjük a templom és az imádság áhítatát, a szent pillanatot, amikor téged magadat szólíthatunk meg, az Örökkévalót. Köszönjük, hogy előtted megállva eltörpülhetnek igazságtalanul nagyra nőtt sérelmeink, mosolyogtatóvá lesznek gondjaink, és te magad válhatsz végre igazán fontossá. Köszönjük neked a válaszokat, a csöndes, szívbéli biztatásokat, amiket igédben és Lelked révén annyiszor adtál már, és azt kérjük, hadd legyen ez az istentisztelet is valódi beszélgetéssé, felemelő megjelenéssé színed előtt. Megváltó Jézusunkért kérünk, hallgass meg minket.

Ámen.

Igehirdetés

Aki a Szentírás teológiájával tételesen foglalkozik, és azt keresi, hogy mit is mond a Biblia Istenről, az egy sereg hasonlattal fogja szembe találni magát. Ott van mindjárt a forrás képe, hiszen ő, az Örökkévaló minden dolgok eredete, nem véletlen hát, hogy az ember lelke úgy vágyakozik hozzá, mint a szarvas a hűs forrásvízre és az abból fakadó patakhoz. Aztán ő olyan, mint a fénylő nap, mondja másik zsoltárunk, mert életet fakaszt az élettelenből. De olyan is, mint a pajzs, mert megvéd a támadások idején, jelenlétének olykor még a gondolata is. Aztán olyan, mint a király, aki felette áll népének és hatalommal vezérli, olyan, mint a bíró, aki semmit el nem hallgat ítéletében, olyan, mint a pásztor, aki gondoskodik azokról, akik követik őt. Olyan, mint az erős vár a szorongattatás idején. – és még sorolhatjuk a szebbnél szebb bibliai képeket.

Ma a tanító, nevelgető Isten hasonlata jelenik meg előttünk, majdnem azt mondhatjuk, hogy a jó pedagógus képe, aki a történelem uraként folyton tanulságokat rejt el népének útja mellett. Sőt, nem is rejti el, hanem nagyon is a kezükbe akarja adni a tanulságokat. Az idő országútja mellett, amin végig kell menni a választottaknak, számtalan tanulni való található, vagyis sok-sok üzenet van elrejtve magában abban az életben, amit megélnek a hívők, és boldog az, aki nem bizonyul értetlen diáknak, megérti, felfogja a saját útja tanulságait.

A Bírák könyve arról szól, hogy milyen értetlen tudott lenni Isten választott népe, mennyire nem fogta fel az egyszerű, világos tanításokat, és keserves kétségbeeséseknek kellett eljönni, hogy ráébredjenek, mennyire letértek a helyes útról.

Itt van mindjárt a felolvasott igeszakasz is, az Úr angyalának látogatása, amikor fölment Gilgálból Bókimba a néphez, és emlékeztette őket arra, miben is állapodtak meg az Egyiptomból őket kiszabadító Istennel – amit a nép a maga részéről egyáltalán nem tartott meg. Azt mondja a küldött, hiszen ezt jelenti az angyal szó – nyilván egy prófétáról, egy történelmi hitelességű igehirdetőről történik itt említés – hogy rendben van, akkor viszont az Úr is így fog cselekedni: nem űzi el előlük az ellenséget, a népeket, akiknek le kellett volna rombolni oltárait a honfoglalás során, hogy Izrael fiai még csak véletlenül se süllyedjenek arra az alantas, babonás szintre vallásukban, ahol azok a népek élnek. Ezek a népek most már ott maradnak és tövisként lesznek Izrael oldalában. Tudjuk, hogy így is lett, évszázadokon át folyt a honfoglalás és mindvégig megmaradtak a harcok, nem volt békesség szinte egy percig sem, és Izrael sokszor lelki csapdába esett és átvette ezeknek a népeknek embertelen és babonás vallási szokásait. Az Istenének csak félig engedelmes nép tövist kapott az oldalába!

Itt álljunk meg egy pillanatra, mert ezt a dolgot magunk is jól ismerjük. Folyik az életünk, és egy tövis állandóan irritálja az oldalunkat. Mennyi úgynevezett “tövises élet” van a világon! Egyik embernek a menye ez a tövis, aki lehetőleg szúrós megjegyzéseket tesz, másiknak az apósa, akivel nem tud zöldágra vergődni. Megint másnak a szomszédja, aki mindig éppen akkor ugattatja kutyáját, amikor ő pont aludni akar. Aztán van, akinek egy lelki seb elhúzódó fájdalma miatt tövises az élete, nincs a szívében megnyugvása és nincs vigasztalódása. Lehet azonban ez a tövis akár a saját rossz természetünk egy-egy vonása is, amit viszünk magunkkal, és mindig újra szégyent és keserűséget hoz ránk a saját egyéniségünk. Mennyi, de mennyi tövises élet!

És most azt halljuk, hogy a tövises élet mögött úgy lehet, meg nem hallgatott isteni szó van! “Azt mondtam, nem bontom fel szövetségemet veletek soha, de ti se kössetek szövetséget ennek a földnek lakósaival, romboljátok le oltáraikat. Ti azonban nem hallgattatok szavamra,?ezért nem űzöm el őket előletek, hadd legyenek ezek a népek az oldalatokban olyanok, mint a tövisek.” És tényleg, évszázadokra ott voltak ezek a népek tövis gyanánt Isten népe oldalában! Nem kellett az isteni szó, nem kellett az ige, a kijelentés – lett hát tövises élet a dologból. Mert a meg nem hallgatott ige nem száll el a pusztában, hiszen az Isten igazsága, azt nem lehet csak úgy semmibe vennie az embernek! A “tövises életek” titka nagyon sokszor pontosan ez: szólt az ige, és nem kellett – lett hát belőle évtizedes gyötrődés, lett belőle irritáló tüske, megoldatlan élet családban, szomszédokkal, munkahelyen.

Sőt, az engedetlenség mértéke szerint még rosszabb is következhet: fosztogatók jöttek Isten népére. Nem csak úgy ott voltak ezek a népek, hanem valóságos, nagy kárt is okoztak sokszor. Amikor kifosztanak valakit, azt nem szoktuk egyhamar kiheverni. Valaki elmondta, hogy amikor betörő járt a lakásában, hónapokig feldúlta ez a lelkét, pedig nem is sok értéket vitt el magával. Legyenek alkalmak ezek a belső békétlenségeink, amikor tényleg elviszi a lelkünk nyugalmát valami furcsa történés, amikor úgy érezzük, most aztán kifosztottak, hogy megkérdezzük magunkat, meghallottuk-e az igét, amit meg kellett volna hallanunk!

Mert hát mi is szokott ilyenkor történni? Mi is sírásra fakadunk, amint Izrael tette. Erről kapta a nevét az a hely, Bókim: azt jelenti, hogy “a sírók.” Ez is ismerős! Mennyi síró ember van, aki, ha nem is nyilvánosan, de magában vagy odahaza siratja a saját életét, és méltán, mert nagyon is sírnivaló tud lenni a magányosság, a kisemmizettség, az elhagyatottság, a gyermeki hálátlanság, a hiába eltöltött élet, a nem gyógyuló testi betegség vagy fogyatkozás, és mind, a többi. Amit itt a Bibliában hallunk, az azonban összesen annyi, hogy sírtak, ám minden maradt a régiben. Sírtak, de nem változtatták meg útjaikat. Sírtak, de meg nem tértek. Erről szól az ige, mikor azt mondja: Az Isten szerint való szomorúság üdvösségre való, megbánhatatlan megtérést szerez, a világ szerint való szomorúság pedig halált szerez. Sírni megtérés nélkül annyi, mint benne maradni a bajban. Ne legyünk sírók, akik nagyon sajnálják magukat, nagyon érzékenyen átélik kisemmizettségüket, felemlegetik, hogy ők milyen szerencsétlenek, betegek, szegények és elhagyatottak, de megtérni eszük ágában sincs! Az Isten szerint való szomorúság üdvösségre való, megbánhatatlan megtérést szerez! Lehet így is sírni, Isten előtt. Nem csak magunkat sajnálva, hanem bűneinken keseregve – és abból üdvösségre való, megbánhatatlan megtérés fakad. Önsajnálkozás helyett megtérés – és nem kell majd tovább sírnia az embernek. Lesz a szívében öröm, mert Istenhez tért. Lesz ünnepi vacsora, levágják a hízott tulkot is, esznek, isznak és vigadnak, mert aki elveszett, az megtaláltatott, aki meghalt, az feltámadott. A megtérő ember életében – figyeljük csak meg – mindig öröm van, nem pedig sírás.

Azt mondhatná valaki, hogy nem mindig tudjuk meghallani Isten szavát. Lehet, hogy így van, bár aki kinyitja a Szentírást, az el sem kerülheti a megtérésre hívó prófétai szót, a tízparancsolatot, a Hegyi Beszédet, az apostoli intéseket és a szebbél-szebb útbaigazításokat, de tegyük fel, hogy valaki tényleg éppen nem hallja azt, amit a Szentírás által üzen Isten. Akkor is ott van az “ősök útja”, a régiek példája, amit így vagy úgy, de minden ember ismer. Egyik családban egy hívő szülő, másikban egy helytálló nagybácsi vagy nagynéni, a harmadikban egy igazi tartással élő, sugárzó szeretetű nagymama vagy nagyapa – milyen szép életpéldák! Az igének vannak mindig megvalósítói, és ne mondja senki, hogy ő még egyetlen eggyel sem találkozott, mert az ilyen ember nem mond igazat.
Izraelnek is ezt veti szemére a prófétai szó: romlottabbak lettetek őseiteknél! Mert az ősök köteleznek. Nobles oblige, ahogy a francia közmondás tartja – a nemesség kötelez. Nem lehetünk silányabbak az előttünk jártaknál. Talán nem éppen szüleink azok, de esetleg éppen ők. Mindig vannak életpéldák!

Senki nem tehet úgy, mintha nem lett volna az elmúlt században egy Albert Schweitzer, vagy ha közelebbi példa kell, egy dr. Kiss Ferenc református orvosprofesszor, aki sorra szervezte országunkban a Szeretetszövetség otthonait árváknak, megesett lányoknak, öregeknek, családból kiesetteknek. Nem is volt hajléktalan akkoriban százával az utcákon, mint mainapság. És a cselekvő szeretet útján járni lehet nem csak országos szervezéssel, hanem egyszerű, olykor egészen szótlan cselekvéssel is. Életpélda mindig van, az ősök útján bárki megtalálhatja ugyanazokat az igazságokat, amiket az ige megszólításként ránk akar bízni! Csak vegyük őket komolyan, és ne legyünk hitványabbak náluk. Ne legyünk romlottabbak, mint őseink – ennyi már éppen elég!

Sok tennivalóról hallunk tehát. Megtudjuk, hogy mit kell tennünk, hogy valóban Istenünk igéje szerint éljünk. De honnan vegyük az erőt mind ehhez? Más szóval, mi az evangélium itt a Bírák könyvében, ebben az eldugott ószövetségi sarkában a Szentírásnak? Mert evangéliumra, bíztatásra mindnyájunknak szükségünk van. Úgy hiszem, egyszerűen az, hogy Isten mindig adott, újra és újra adott bírát a népnek, aki élükre állt, amikor nagy bajban voltak, és vezette harcukat a szorongató ellenség ellen, amíg csak megszabadultak. Innét kapta a nevét ez a bibliai könyv maga is.
Bíra annyit jelent, mint helyrehozó, elrendező. Isten mindig adott embereket, akik révén a dolgok helyrejöhettek. Gedeon, Sámson, Jefte és a többiek mind ilyenek voltak.

Igaz, hogy a nép, ezt olvassuk mai igénkben, csak addig járt helyes úton, amíg élt a bíra, aztán amikor meghalt, “ismét romlottabbak lettek őseiknél” – de a lényeg itt most az, és erre figyeljünk, hogy Isten mindig gondoskodott segítőről, helyrehozóról, elrendezőről. Erről szól a bírák kora, ezekről a karizmatikus vezetőkről olvasunk ebben a könyvben ezerarcú történeteket. El ne mulasszuk, hogy Bibliaolvasó Kalauzunk vezetésével végigjárjuk ezeket a régi történeteket, mindegyikben van fontos üzenet!

Már maga ez is érdekes, hogy amíg él a bíra, engedelmes a nép Istennek, amikor aztán meghal, nincs ott Isten képviselője személyesen köztük többé, akkor, mint a gyerekek, ha a felnőtt kimegy a szobából, teszik az ellenkezőjét annak, amit kellene. Ezen is el lehet elmélkedni, milyen éretlenek tudnak lenni Isten gyermekei. Pedig elég lenne olykor egyetlen mondat, amit komolyan vesznek: például az, hogy “Isten előtt” élünk akkor is, amikor nem látjuk őt vagy a képviselőjét szemeinkkel. Valaki elmondta, hogy mennyire megérintette a szívét egyszer, amikor egy asszony – visszatekintve élete útjára – azzal magyarázta tisztaságban megőrzött házasságának történetét, hogy “Isten előtt” mégsem tehetett olyasmit, amit olyan sokan megengedhetőnek tartottak körülötte. Ilyen mondatok is el-elhangzanak ott, ahol hívő emberek egymás hitbeli életét valóban támogatják! Mert Isten még ilyen értelemben is gondoskodik övéiről, ad segítőket, ad támogatókat, nem csak karizmatikus népvezéreket övéinek.

Isten nekünk Jézus Krisztusban azonban olyan “rendbe hozót”, elrendezőt adott, aki velünk van minden napon a világ végezetéig. Ő a “helyre hozók”, a bírák legjobbika, a próféták prófétája, a királyok királya. Az ő jelenléte miatt mondhatjuk nyugodtan, hogy ráébredni mindig időszerű dolog. Aki félálomban él, az gondoljon csak az ő keresztjére, egész, értünk adott életére, és onnéttól kezdve egészen biztosan már nem csak tövises élete lesz, és nem csak síró élete, hanem megtért és örvendező élete. Legyünk az ige meghallói, legyünk az őseinkhez méltón járó mai leszármazottak, és legfőképpen legyünk Krisztus rendbe hozó, helyreállító munkájának mintadarabjai. Ez következik majd abból, ha ma, amikor az ő szavát halljuk, nem keményítjük meg a szívünket.

Ámen

Imádkozzunk !

Urunk Jézus Krisztus, Légy áldott, hogy mindent rendbe hoztál, minden adóságunkat kifizetted, és mindnyájunknak egyszer s mindenkorra ajtót nyitottál egy másik életre. Add, hogy aki még nem ment be ezen a szoros kapunk, az bemenjen, aki pedig bement már, az megmaradjon a keskeny úton, ami az életre visz. Köszönjük a régiek emlékezetét, a sok szép életpéldát, a bizonyságok egész fellegét, ami körülvesz bennünket. Kérünk erőt adó igédért, szólj hozzánk a behajtott ajtajú belső szobánk csendjében is. Könyörülj rajtunk, hogy meg ne keményítsük a szívünket, amikor a te szavad szól hozzánk. Imádkozunk gyászoló testvéreinkért, akik az elmúlt héten váltak meg rokonuktól, adj vigasztalódást és lelki megnyugvást a gyászban. Imádkozunk a kisgyermeket nevelő szülőkért, az elaggottakat gondozó testvérekért, a szenvedélyeik megkötözöttségéből szabadulni akarókért. És különösen is imádkozunk egy műtét előtt álló asszonytestvérünkért, légy oltalmazója és gyógyítója, aki annyiszor megmutattad már kegyelmed erejét neki is, szeretteinek is. Kérünk a most következő hét munkáiért, a pihenők felüdüléséért, és otthonaink békéjéért és szeretetéért.

Ámen

Kategória: Igehirdetések | A közvetlen link.

Elnézést, a hozzászólás ezen a részen nem engedélyezett.